Ha azt mondjuk, érintőképernyő, a legtöbb ember automatikusan az okostelefonok kijelzőjére gondol, de hasonló technológiát már szinte mindenütt használnak a gyorséttermi megrendelőktől az okoseszközökön át az űrtechnológiáig. Érintőképernyőből több különböző, de hasonlóképpen működő megoldás létezik. Most a két leggyakrabban előforduló technológiát nézzük meg.
Érintőképernyő típusai
Rezisztív
Ez az egyik leggyakrabban használt technológia. Az eszköz működéséhez nem elég megérintenünk, meg is kell nyomnunk az érintőpanelt. Ezek a kijelzők két különálló rétegből épülnek fel.
A felső réteg általában polietilénből készül, mert ez átlátszó és elég rugalmas ahhoz, hogy meghajoljon, de ne törjön el. Az alsó réteg egy keményebb anyagból készül, általában üvegből. Ahhoz, hogy az érintőkijelző működjön, mindkét réteget vékonyan bevonnak egy átlátszó fémvegyülettel, indium-ón-oxiddal. Ez a vegyület vezeti az elektromosságot.
A két réteget apró távtartók választják el egymástól, amik nem vezetik az elektromosságot. Amikor a kijelző bekapcsolt állapotban van, a rétegeken kis mennyiségű elektromos áram halad át mind horizontális, mind vertikális irányban.
Amikor megnyomod a kijelzőt, abban a pontban a két réteg összeér. Ez megváltoztatja a feszültséget a kijelző azon részén, ahol megnyomtad, és a kijelző processzora pontosan meg tudja határozni, hogy hol ért össze a két réteg az X és Y koordinátarácson. Ezek a kijelzők viszonylag olcsók, és strapabírók, ezért olyan helyeken használják őket, ahol sok ember megfordul. Állatkerti, reptéri, gyorséttermi és egyéb információs pultoknál, élelmiszerboltok mérlegeiben stb. A hátulütője, hogy nem működik, ha nem nyomjuk be eléggé, és nem lehet egyszerre több helyen megnyomni őket, vagyis nem lehet pl. két ujjal nagyítani rajtuk a képet.
Kapacitív
Ez a technológia a legtöbb modern eszközben megtalálható. A működésében kulcsszerepet játszanak az emberi ujjak, mivel az előző (rezisztív) technológiához képest a kapacitív kijelzők támogatják az egyszerre több ujjas használatot, és nem kell nyomni a kijelzőt ahhoz, hogy működjön, elég megérinteni.
Ez azért van, mert a kijelző az elektromos vezető (ez esetben az ujjad) pontos helyzetét határozza meg. Ez az érintőkijelző két különböző átlátszó lapból áll, aminek gyémánt alakú rácsmintája van, köztük pedig egy átlátszó szigetelő réteg van.
Az alsó rácsmintán elektronok helyezkednek el, amik az alsó és felső réteg közti szigetelőréteg miatt nem tudnak mozogni, ám elektromos mezőt generálnak, ami már kiterjed a felső rácsmintára is. Ennek következtében a felső rácsmintán pozitív töltés halmozódik fel. Tehát az alsó réteg negatív töltésű, a felső pozitív, köztük pedig egy szigetelőréteg van – ezt nevezzük kondenzátornak.
Amikor elektromos vezetővel közelítünk ehhez a kondenzátorhoz, amilyen például az ujjad is, az megváltoztatja az elektromos teret, és a felső rétegen kevesebb pozitív töltés jelenik majd meg, mivel azok inkább az ujjad végéhez vándorolnak. A felső réteg pozitív töltéseiben történt változást az eszköz processzora megméri, és érintésként érzékeli. Az alsó réteg “gyémántjai” sorban össze vannak kötve egymással, a felső réteg “gyémántjai” pedig oszlopokban vannak összekötve egymással. Ilyen módon egy sorokból álló alsó réteget és egy oszlopokból álló felső réteget kapunk. Ha ezeken a sorokon és oszlopokon folyamatosan mérjük az elektromos töltést, és azok változásait, akkor meg tudjuk mondani, hogy a kijelzőn pontosan hol történt érintés. Úgy is mondhatjuk, hogy szélességi és hosszúsági értékeket számolunk, és ezek metszéspontjain történik a kijelző érintése.
Ha legközelebb a kezedbe fogod az okostelefonod, gondolj arra, hogyan működik rajta az érintőképernyő.