Miért érezzük néha, hogy bizonyos dolgok korábban már megtörténtek velünk pontosan úgy, ahogy azt éppen átéljük? Miért van ‘Déjá vu’ érzésünk?
A ‘Déjá vu’ egy francia kifejezés, ami annyit jelent: már láttam. Ennek ellenére minden ide sorolható érzéki csalódásra ezt a kifejezést használjuk, akkor is, ha szaglásról, tapintásról, hallásról, vagy más érzékelésről van szó. Az emberek nagyjából 60-70%-a legalább egyszer az életében átél hasonló jelenséget. Sajnálatos módon sokan mindenféle természetfeletti, vagy egyenesen földöntúli jelentést tulajdonítanak neki – teljesen alaptalanul.
Mi az a Déjá vu?
Valami látványa, hangja, íze, vagy akár az illata elgondolkodtat minket, hogy azt, amit éppen tapasztalunk, már korábban is megtapasztaltuk ugyanúgy. Olyan érzetünk van, mintha korábban már megtörtént volna az éppen akkor történő esemény. Olykor még azt is érezhetjük, hogy pontosan tudjuk, mi fog következni (holott valójában nem tudjuk).
A helyzet az, hogy jelenleg még viszonylag keveset tudunk erről a sokat tapasztalt jelenségről. Talán éppen ezért van több, mint 40 különböző “magyarázata”, ami a reinkarnációtól az agy emlékezőképességében fellépő kisebb zavarokig terjed. Mi csak azokkal a magyarázatokkal foglalkozunk, amelyek valóban lehetségesek. Az alaptalan spekulációkat és puszta hiedelmeket kihagyjuk a képletből.
Mivel minden egyes érzékszervünktől érkező ingert az agyunk dolgoz fel és értelmez, pontosan itt kell keresnünk a “probléma” gyökerét. Habár az agyunk térfogata nem túl nagy, a benne lezajló folyamatok hihetetlenül bonyolultak. Arról nem is beszélve, hogy a tudatosságot még nem értjük teljesen. Dr. Alan Brown pontosan erre a tudatosságra irányuló kísérlete azonban közelebb hozott bennünket a válaszhoz.
A déjá vu-kísérlet
Dr. Brown egy csapat diáknak különféle helyekről vetített ki képeket egy vászonra. De a képek közé néha egészen rövid ideig – mindössze 10-20 milliszekundum – más képeket is vegyített. A másodperc tört részéig látott kép épp elég ahhoz, hogy az agyunk érzékelje, és emlékezzen rá. Ahhoz viszont nem elég, hogy valóban, tudatosan is felfogjuk, mit láttunk.
A kísérlet eredménye az volt, hogy amikor a korábban csak felvillant képeket hosszabb ideig is látták a diákok, nagy részük jelezte, hogy ismerős nekik a kép – persze nem tudták, hogy honnan. Ezen az alapkísérleten elindulva Dr. Brown megalkotta a “mobiltelefon-elméletet”, vagy “megosztott figyelem elméletet”. Ez azt jelenti, hogy amikor figyelünk valamire, majd valami más eltereli a figyelmünket, a körülöttünk lévő dolgokat csupán “tudat alatt” fogjuk fel. Az is lehet, hogy nem tudatosan regisztráljuk (ez a két kifejezés különbözik egymástól). Amikor aztán újra képesek vagyunk arra összpontosítani, amit éppen csinálunk, a környezetünk már ismerősnek tűnik a számunkra “korábbról”, pedig nem kéne így lennie. Egyszerűen szólva a figyelmünk megoszlik, és csak az egyik fele által észlelt világ rögzül tudatosan, a másik pedig nem, de az emlékeinkbe attól még beágyazódik.
Ezek alapján nem nehéz elképzelnünk, hogyan lehetséges például az a jelenet, amikor első alkalommal megyünk be egy házba, ahol azelőtt még sosem jártunk, és ismerősnek tűnik a hely.
Nézzünk egy másik lehetőséget.
Hologram
Ezt a hologramot ne úgy képzeljük el, mint ahogy a filmekben általában ábrázolják. Az emlékhologramok ötletét egy Hermon Sno nevű pszichiáter vetette fel, aki szerint az emlékek úgy működnek, mint a hologramok. Vagyis az agy képes újraalkotni bármilyen emlék háromdimenziós képét bármilyen kis emlékszeletből (akár kép, hang, íz, vagy szag alapján). Azonban minél kevesebb a rendelkezésre álló emlék részlet, annál bizonytalanabb lesz a rekreált emlékkép. Vagyis a jelen pillanatban átélt emlékhez egy régi hasonló emléket csatol az agy (amit magától tákolt össze más emlékekből és tapasztalásokból), ezért olyan érzésünk van, mintha az adott pillanatot már korábban is átéltük volna – holott ez természetesen nem történt meg.
A következő és egyben utolsó elmélet, amivel foglalkozunk, szintén az agy működésével kapcsolatos, és azzal, hogyan dolgozza fel a beérkező információt, és hogyan tárolja el az információt a hosszú, illetve rövidtávú memóriában.
Kettős feldolgozás
Ez az egyik legvalószínűbb magyarázat a déjá vu érzésre. Kettős feldolgozás akkor jelentkezik, amikor az agyba belépő ingerek két különböző pályán jutnak el az agy adott ingerre specializálódott területére, és ott az ingerek valamilyen oknál fogva nem kerülnek időbeni szinkronizálásra.
Az agy bal féltekéjének halántéklebenye felelős a beérkező információk rendezéséért. Ez a lebeny kétszer kapja meg ugyanazt az információt, de néhány milliszekundum késleltetéssel (az idegpályák hossza végett). Egyszer közvetlenül, és egyszer az agy jobb agyféltekéjén keresztüli kitérője után. Ha a második információátadás valamiért egy kicsivel tovább tart (milliszekundum), akkor előfordulhat, hogy az agy rossz “időkódot” társít az adott információhoz, és egy korábbi emlékként regisztrálja, mivel már korábban feldolgozta (az információ első beérkezésekor). Ez a jelenség jól magyarázza a déjá vu érzés kialakulását és mivoltját.
Nem kell tehát azt gondolnunk, hogy az “előző életünkben” már jártunk itt, vagy hogy valamiféle kozmikus sugallatnak köszönhetően úgy érezzük, korábban már láttunk valamit, amit még soha nem láttunk azelőtt – egyszerűen téved az agyunk.