Hol van az ‘arany középút’ szakmaiság és érthetőség között? „Utálom” vagy csak „Nem értem”?
Bizonyára mindenki találkozott már olyan helyzettel, amikor egy általa érdekesnek tartott témáról “kiderült”, hogy végtelenül unalmas. Nos, ez valószínűleg nem a téma, hanem sokkal inkább az előadó rovására írható. Az én személyes tapasztalataim alapján nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a legérdekesebb témát is elő lehet adni végtelenül unalmasan, és a legunalmasabb témát is elő lehet adni érdekfeszítően. Hol van az ‘arany középút’ szakmaiság és érthetőség között? „Utálom” vagy csak „Nem értem”?
Ennek talán az egyik legérdekesebb példája az, amikor egy tanár fiatalon kikerül az egyetemről, és a friss tanári diplomáját szorongatva motiváltan belevágja magát az oktatásba. A következőkben néhány embernek esetleg úgy tűnhet, hogy “kipécéztem” magamnak a tanárokat, pedig egyáltalán nem erről van szó, csupán ezen a példán lehet kellőképpen bemutatni a mondandóm lényegét.
Szóval van egy frissen diplomázott tanárunk, aki az első önálló óráinak egyikét tartja éppen. A rengeteg információ szinte zsong a fejében (hiszen nemrég államvizsgázott, így jó esetben mindent tudnia kell a saját tantárgyából), és úgy érzi, hogy ezt az irdatlan információhalmazt mindenképpen egy az egyben át kell adnia a diákoknak – akiknek ezen kívül van még egy rakás másik órájuk is. Az új tanár igyekszik a lehető legtöbbet átadni abból, amit tud. Órák hosszat csak írnak és írnak a diákok, neveket, dátumokat, évszámokat, képleteket, szakkifejezéseket… csak azt nem értik, hogy minek. A fejük zsong a magyarázat nélkül maradt, így meg nem értett információáradattól, és csak arra tudnak gondolni, hogy “mikor lesz már vége ennek a rémálomnak? Leszakad a kezem, ráadásul holnap ebből és ebből dolgozatot írunk meg felelünk is! És mi a franc az a kovalens kötés?”.
Egy kis kitérő
Ha most valaki elkezdené magyarázni a kovalens kötés mivoltját, szinte semmivel sem lennénk előrébb, mert újabb és újabb olyan szakkifejezések ütnék meg a fülünket, amikről szintén nem tudunk semmit (mármint csak a diákok nem tudják, igaz?), pl.: vegyértékelektron, részecske, energia, pályaátfedés vagy spinkvantumszám.
Lefogadom, hogy a legtöbb olvasó feje már ettől a pár kifejezéstől is megfájdult, ugyanakkor végtelenül unalmasnak és távolinak tartja ezt az egészet. Egyetértek velük!
Hányan vannak, akik a ‘DNS’ hallatára hihetetlen sebességgel büszkén eldarálják, hogy “dezoxiribonukleinsav”, és hányan vannak, akik tudják, mit jelet ez az egész? Ki tudja, mik a nukleinsavak? Vagy hogy mit jelent mondjuk a “sav” kifejezés? Maró kémhatású? Ilyen-olyan pH-értékű? Az a savas, ami nem lúgos? Egyáltalán milyen a lúgos? Úgy tűnik, bajban vagyunk a dologgal.
Ez így tényleg nem valami hívogató, de mi ezzel a probléma? Miért mondják sokan, hogy utálják a természettudományokat? Tényleg nem szeretik őket, vagy csak nem értik?
Szerintem az utóbbi, meg is indoklom, hogy miért.
„Utálom” vagy csak „Nem értem”? – A saját tapasztalataim
Amikor általános iskolás voltam, kifejezetten utáltam a matematikát, a kémiát, a szlovák és a német nyelveket. Akkor még nem tudtam, hogy ennek mi lehet a konkrét oka, mára viszont úgy gondolom, hogy rájöttem. Nem az adott tárggyal volt a probléma, hanem azzal, hogy egyszerűen nem értettem. Értetlenül álltam a tört számok és az egyenletek előtt, és utáltam. De nem magukat a számokat, hanem azt, hogy nem értettem. Később, amikor valamit végre megértettem, akkor mindjárt fordult a kocka, és a tárgy iránt érzett utálatom alábbhagyott.
Ugyanez volt a helyzet másoknál a biológia vagy a földrajz esetében. Én – aki nagyon szerettem mindkettőt, mert értettem – sosem tudtam megérteni, hogy mások miért “utálják”. Ma viszont már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy azért nem szimpatizáltak az adott tárggyal, mert nem értették meg (vagy a tanár volt unszimpatikus, és ezért akaratlanul is hozzá kötötték a tantárgy milyenségét). Vagyis most, ha valaki például azt mondja, hogy “Borzalmasan nehéz a biológia, és utálom”, az én fülemben szinte mindig úgy cseng, hogy “Borzalmasan nehéznek tűnik a biológia, mert nem értem.” Rá kellett jönnöm, hogy a biológia terén megszerzett tudásom nagyrészt saját magamnak köszönhetem, mivel az iskolán kívül is rengeteget foglalkoztam vele. Most kitérhetnék arra, hogy honnan származik az alap érdeklődésem, illetve hogy kiskorban milyen lehetőségeim voltak kapcsolatba lépni a természettel, de ez túl messzire vinne minket a lényegtől.
Na de mi a lényeg?
A lényeg az arany középút. Ez azt jelenti, hogy egy adott dolgot alapjaiban kell megismernünk, és megértenünk, a többi már automatikusan ráépül anélkül, hogy megeröltetnénk magunkat – hiszen értjük, miről van szó. Mindezt persze mindenféle szakzsargon nélkül! Tehát minőségben próbáljuk meg elmondani a lényegét a dolgoknak, ne újabb és újabb szakkifejezésekkel magyarázzunk valamit. Úgy is mondhatnám, hogy “konyhanyelven” tegyük. Ha már sikerült felkelteni az érdeklődését valakinek, onnantól folyamatosan mehetünk bele a részletekbe – de csak akkor, ha mindent ugyanolyan minőségben el is magyarázunk.
Ha ezt nem tesszük, azt a látszatot fogjuk kelteni, hogy az adott dolog bonyolult, unalmas, sőt, egyenesen érthetetlen. Ezek után nem csoda, ha valaki hallani sem akar többet az egyszer már “okkal” megutált dologról.
Sajnos az iskolában a “szerves vegyület, benzolgyűrű, elektromágneses tér, gravitációs állandó” és hasonló kifejezésekről indulunk, anélkül, hogy ezeket bárki alapjaiban véve elmagyarázná nekünk. Legalábbis nekem senki sem magyarázta el. Tehát egy nemlétező alapra kellene építeni a tudásunk további szeleteit, ami nyilvánvalóan nem lehetséges. Ahogy említettem, úgy tűnhet, hogy kipécéztem magamnak a tanárokat, de ez nem igaz. A legfontosabb az lenne, ha nem azt tanítanánk meg a gyerekeknek, hogy miről mit gondoljanak, hanem azt, hogyan gondolkodjanak. Ha megtanítjuk őket gondolkodni, egész életükben gondolkodni fognak. Ebben van óriási szerepük a szülőknek vagy gondviselőknek.
Ha magyarázunk, tegyük érthetően. Nem számít, hogy konyhanyelven mondjuk el, s közben kézzel-lábbal magyarázunk. A lényeg a dolog minőségi megértése, s nem az, hogy megtanuljuk a jól csengő, sokszor kimondhatatlan vagy megjegyezhetetlen szakkifejezéseket és a hatezer különböző nevet és évszámot. Ezeket tudja az, akinek ez a szakterülete, vagy nagyon érdekli. Mindenki másnak elég, ha megérti az alapjait, ha tudja, hogyan működik, röviden, tömören.
Ebből a videóból többet is megtudhatsz az oktatással kapcsolatos véleményemről.